Bemutatkozás

Szilágyi Mónika vagyok,  preventív szemléletű személyi edző, gerinc és sportrehabilitációs tréner, medical fitness szakértő.

\"\"

Már gyermekkoromban is lételemem volt a mozgás. Imádtam úszni, jártam művészi tornára, jazz balettra. Második gyermekem születése után, 1996-ban csöppentem bele először a fitnesstermek világába.

Eleinte csak kikapcsolódás és hobbi volt e tevékenység. Jó volt kizökkenni a két gyermekkel kapcsolatos tennivalók után. Szép lassan „szerelemmé” érett bennem ez a mozgásforma, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a legtöbb szabadidőmet a  edzőteremben töltöm.
A mozgás szenvedélyemmé vált.

Ahogy múltak az évek, egyre inkább felerősödött bennem az érzés, hogy a mozgás örömének, pozitív hatásainak már nemcsak a megélése, hanem az embereknek való átadása is fontos számomra. Erős késztetést éreztem, hogy másokkal is  megoszthassam azt a sok-sok pozitív élményt, melyet a rendszeres mozgás ad.
Tovább kellett lépnem.

Két gyermek mellett ültem újra iskolapadba és sikeresen elvégeztem  a TE  testnevelő- edző szakát. Ezután szakmai továbbképzések sora következett , és közben elkezdtem csoportos edzéseket is tartani. Szép lassan építgettem ki a vendégkörömet. Imádtam  a munkám. Rengeteg órát vállaltam, kicsit talán túl is lőttem  a célon, de ez akkor nem számított, hiszen úgy éreztem, végre megtaláltam önmagam..

De mint tudjuk, egyszer fennt, egyszer lennt.

2013-ban  átestem egy térdműtéten, amelyből nehéz volt felállni. Szó szerint, és átvitt értelemben is.  Akkor azért elgondolkodtam, egy pillanatra, biztos hogy ez az én utam? Komolyan meginogtam, hogyan tudom  folytatni tovább az óratartásokat. Gyógytornák ellenére szinte alig javultam, mindeközben a vendégek vártak vissza, számítottak rám. Ez nem kevés  erőt adott a folytatáshoz.

Felépülésem reményében elkezdtem egyre mélyebben beleásni magam a rehabilitáció, prevenció  témakörébe. Újabb  szakmai továbbképzéseken okosodtam , melyek rengeteget adtak hozzám.

Megtanultam, hogy a testemet tisztelni, a fájdalomra figyelni kell.  A \”no pain no gain\” elv tökéletesen elavulttá vált számomra.Igaz, ehhez a felismeréshez  az  éveknek is múlniuk kellett.  🙂

Fő profilommá vált a preventív szemléletmód, a biztonságra törekvés,   mozgásszervi problémák megelőzése, a helyes testtartás megéreztetése, sérülések elkerülése, diszfunkciók szűrése, ha szükséges, korrekciós -rehabilitációs edzések  és mindezekkel együtt az edzés hatékonyságának növelése, és nem utolsó sorban fejlődés saját magadhoz képest.

Egy újabb világ nyílt ki.. 🙂

Csoportos óráimat igyekszem 100%ban gerincbarát gyakorlatokkal felépíteni legyen az egy keményebb tabata, alakformáló óra vagy gerinctorna. A helyes testtartás, a minőségi mozgás alapvető fontosságú minden edzésemen, hiszen ez  a preventív szemlélet alfája-  omegája. 🙂  A mennyiség nálam soha nem  mehet a minőség rovására.

Egyéni edzéseimet maximálisan rád szabva ( alapos állapotfelmérés és kikérdezés után , figyelembe  véve testalkatodat, statikádat, erősségeidet, gyengeségeidet, és természetesen a céljaidat) állítom össze.

Az én célom elsősorban az,  hogy segítséget nyújthassak neked abban, hogy a  mozgásra pozitív erő és örömforrásként tekints,  mellyel hosszú távon fiatalos, fitt, dinamikus, egészséges életet élhetsz.

Szakmai háttér

2011 – Testnevelő aerobik-edző, Testnevelési Egyetem
2011 – Preventív gerinc és stretching tréner, IWI
2012 – Állapotos torna oktató, System 4 life
2013 – Személyi edző, (PT) IWI
2015 – Korrektív sportrehabilitációs tréner,(CES) IWI
2015 – TRX instruktor, R-MED
2015 – PRT gerinctréner, Physiovit
2015 – TRX SPORT MEDICINE tréner, R-med
2016 – Rehabilitációs mesterképzés edzőknek, Fitness Akadémia
2016 – Funkcionális vizsgálat, gyorstesztek a mindennapokra – SOTE
2017 – NMPT (természetes mozgásminta tréning), Bene Máté gerincakadémia
2018 – Funkcionális integratív tréner, IWI
2018 – Sport- coach, Fitness Akademia – Sixense Kft.
2018 – Gerinc és medencefenék összefüggései , Bene Máté gerincakadémia
2019 – Kötőszöveti és mozgásszervi állapotfelmérés– Borsos Orsolya
2019 – Sportflossing, Balance-Med  Academy
2019 – FDM-1 Fascia disztorziós modell, Balance-Med Academy
2019 – Fascia stretching– Takács Kinga, Iwi
2019 – Anatmoy trains in Training -Holisztikus Medicina -Ari Pekka Lindberg
2020 – Preventív gerinc és stretching level 2, Bodyrehab
2020 – Miofasciális újraprogramozás, Orioulus-med
2020 – Funkcionális Fascia Tréning-Balance Medical Fitness
2020 – FDM 2. Fascia distorsion modell- Orioulus-Med
2020 – FDM 3. Fascia distorsion modell-Orioulus-Med
2020 – Hegkezelés-Orioulus-Med
2021 – Active ageing instructor (senior tréner)-IWI
2022 – Medical Fitness Szakértő-(MES)-IWI

2023 – EMOT Életmód Orvosi Központ tag

Scroll to Top