LÉGY FITT – SÉTA – KÖR MÓNIVAL

Mi is ez a fitt séta-kör, mi adta az indíttatást ? 

Férjemmel rendszeresen teszünk úgynevezett “egészségügyi sétákat” a lakóhelyünk közelében. Ez a séta egyszerű, könnyen megvalósítható – nincs szükség hozzá autóra, és máris a természetben találjuk magunkat, az erdőn vagy mezőkön barangolva. Ezek a séták nemcsak felfrissítenek de az ízületeinket is átmozgatják, a tempótól függően a pulzusunkat is kellemesen megemelik.

Egy ilyen hétvégi, tempósabb séta alkalmával merült fel bennem, hogy milyen remek kezdő alapozó mozgásforma   lehetne ez azok számára is, akik szeretnének rendszeresen  mozogni , de idáig  még nem sikerült beiktatniuk napi mozgás rutint  az életükbe, vagy egyedül nincs motivációjuk hozzá.

Ezért is gondoltam, hogy hasznos lehet  egy előre megtervezett, jól felépített tempós  séta, illetve  inkább gyalogló  program, személyi edző által irányítva, amelyhez előre egyeztetett időpontban lehet csatlakozni.

Mire jó egy ilyen séta?

A gyaloglás célja az ízületek átmozgatása, alap állóképesség megszerzése, a keringési rendszer karbantartása és fejlesztése, valamint a testtartás és mozgásminták javítása. Mindezt a legegyszerűbb, legtermészetesebb mozgásformánk, a járásáltal érjük el.

A közepes intenzitású, tempós gyaloglás segít a fogyni vágyóknak, kiváló kardio edzés, amely könnyen igazítható az egyéni állapothoz. A kardiomozgás jótékony hatással van a szervezet anyagcseréjére, javítja a cukorfelhasználást, serkenti a tüdő működését, és pozitívan befolyásolja a légzést.

Kiknek javasolt?

  • Túlsúlyosok
  • Inzulinrezisztensek
  • Magas vérnyomással vagy szív- és érrendszeri problémákkal élőknek
  • Akik nehezen kezdik el a rendszeres mozgást
  • Akik nem szeretnek egyedül edzeni, de még nem mernek csoportba menni
  • Azoknak, akik szeretnék megalapozni a későbbi, intenzívebb mozgásformákra való felkészülést
  • Kismamáknak szülés után
  • Bizonyos típusú derékfájdalom esetén
  • Ülőmunkát végzőknek
  • Azoknak, akik szeretnének séta közben beszélgetni az életmódról, táplálkozásról, és ötleteket gyűjteni a mindennapi egészségesebb élethez

Honnan hová megyünk?

A séta a 1165 Budapest, Anilin utca 16. szám elől indul, előre egyeztetett időpontban. A terep változatos, jól járható, és a Naplás tó, valamint a Kiserdő környéke a cél, amely során a nemrég átadott kilátót is érintjük. A séta időtartama 1-1,5 óra, az aktuális résztvevők igényeihez igazítva.

Ha felkeltette az érdeklődésedet ez a mozgásforma, vedd fel velem a kapcsolatot az időpont egyeztetése érdekében.

A Légy Fitt Séta-Kör csoportosan is indul, ennek időpontjáról pedig az facebook. esemény útján  tájékoztatlak!

Scroll to Top